Hogyan kezeljük a válságot?
Hogyan kezeljük a válságot okosan?

Talán soha nem volt még olyan fontos a stratégiai menedzsment szerepe a vállalatok életében, mint manapság. Válság, pénzügyi krízis, recesszió. A hírekben leginkább ezeket a fogalmakat halljuk, a mindennapokban pedig már saját bőrünkön is tapasztalhatjuk őket. Mit jelent ez egy felkészült vállalatvezető számára? Milyen kérdéseket kell feltennie, milyen területeket kell erősítenie, mely terhektől kell megszabadulnia, hogyan hozzon döntéseket ezekben a zavaros időkben? Ezekhez igyekszünk segítséget nyújtani ezzel a kis tanulmánnyal, amelynek célja a gondolatébresztés, egyfajta elemző szemléletmód kialakítása. Fontos, hogy cselekedjünk és ne csak reagáljunk. A gyors reakciók sokszor félelemből vagy éppen büszkeségből táplálkoznak és ezért gyakran bizonyulnak hibásnak.
Az alábbiakban szeretnénk néhány gondolat erejéig azt is megmutatni, hogy a gazdasági krízisek egyben óriási lehetőségeket is rejtenek magukban! A győztesek táborához csak olyanok tartozhatnak, akik készek bátor kérdéseket feltenni és azokra őszinte választ adni.
1. Pénzügyek
Elsődlegesen a pénzügyekkel kell foglalkozni. A likviditás kulcsfontosságú a túlélésben, hiszen mind a jelenlegi folyó pénzügyi igények kielégítésére, mind a jövőbeni beruházásokhoz pénzre van a vállalkozásnak szüksége. A válság hozhat kihagyhatatlan üzleti lehetőségeket is, ehhez pedig szintén likvid tőkére van szükség.
Készpénzpozíciók monitorozása és maximalizálása
- Készítsünk tervet a be-, és kifelé irányuló pénzáramokról (cash-flow terv). Bontsuk meg a tervet heti vagy havi gördülő riportokra, a cég volatilitásától függően.
- Amennyiben a terveinkhez képest eltérést tapasztalunk, nincs idő késlekedni, azonnal ki kell vizsgálni ennek okát.
- Koncentráljunk a lehetséges bevételekre, a nem szükségszerű kiadásokat pedig napoljuk el.
- A számlákat időben fizessük ki, nem korábban, nem késéssel. Egy a válság idején is megbízhatóan, időben fizető partner hosszú időre megalapozza jó hírnevét.
- Hozzunk létre egy központosított készpénz alapot, amelyben az összes vállalati egység részt vesz és szükség esetén ebből az alapból juthat pénzhez.
Szigorú ügyfél hitelezési politika
- A kereskedelmi hitelezést minimalizálni kell az erre irányuló növekvő igények ellenére.
- A hitelezés minden bizonnyal elkerülhetetlen, így minden ügyfelet minősítenünk kell kockázat szempontjából.
- Kerüljük a magas kockázatú ügyfeleknek való hitelezést, illetve azoknál is, akik nem stratégiai ügyfeleink.
- Az előző pont érdekében erősítsük az együttműködést az értékesítési-, és pénzügyi osztály dolgozói között.
Forgótőke optimalizálás
- Szigorú készletkezelés bevezetése szükséges. Ez részint a beszerzések felülvizsgálatából állhat (alternatív, olcsóbb termékek), másrészt a meglévő készletszint csökkentéséből.
- Felül kell vizsgálni a szállítóinkkal való együttműködést, próbáljunk meg számunkra kedvezőbb kondíciókat kiharcolni.
- Az előző témakörben tárgyalt követeléskezelés szigorításából újabb forgótőke kerülhet vissza a vállalat birtokába.
- Végszükség esetére előre kell gondoskodni banki forrásról. Ha a vállalat még nem rendelkezik ilyennel, érdemes lehet feltöltődő hitelkeretet nyitni egy pénzintézetnél.
- Vizsgáljuk meg, hogy a különböző banki és egyéb finanszírozási megállapodásainknál lehetséges-e kedvezőbbet kötni!
- Amennyiben lehetőségünk van adó visszaigénylésre, éljünk vele most. Ez további készpénzt jelent a vállalati kasszában.
2. Költségek, hatékonyság
Az elmúlt évek kedvező gazdasági környezetében a vállalatok nem minden esetben voltak rákényszerülve hatékonyságuk növelésére, költségeik csökkentésére. A jelenlegi helyzetben ezek a lépések már nem halogathatóak tovább. A teljes vállalat szisztematikus költségelemzése megmutathatja, hogy milyen területeken tudunk hatékonyabban működni.
- A költségek csökkentésénél a kulcsszó az ésszerűség. A fűnyíró elv itt nem vezet sikerre, hiszen például egy csökkentett marketing kiadás ideig-óráig jelenthet egy kis könnyebbséget, de később esetleg a többszörösét kell kifizetnünk, hogy a fogyasztók figyelmét újra felkeltsük!
- Értékelemzés készítése minden időben hasznos egy vállalat számára, kiváltképpen ínséges időkben. Egy ilyen elemzés eredményeképpen a felesleges folyamatokat, kis hozzáadott értékkel bíró tevékenységeket ki lehet szűrni, illetve a megmaradó működést jobbá, gyorsabbá és olcsóbbá lehet tenni.
- Felül kell vizsgálni a beszerzési tevékenységet, a beszerzések tárgyát képező termékeket. Előfordulhat, hogy olcsóbb szállítókat vagy más helyettesíthető termékeket találhatunk a piacon azonos, esetleg jobb minőségben.
- Érdemes elgondolkodni a támogató funkciók vállalati szintű összevonásáról, konszolidálásáról.
- Egy megváltozott gazdasági környezetben sokszor újszerű megoldásokkal is élni kell. Amennyiben eddig nem volt ilyen a vállalat életében, most hasznos lehet elgondolkodni egy-egy tevékenység kiszervezésén is.
3. Stratégiai menedzsment
Azok a vállalatok, amelyek figyelik és értik a környezetüket, az azokban zajló változásokat, úgy navigálnak a viharos időkben, hogy a legtöbbet hozhassák ki lehetőségeikből. Azok a vállalatok, amelyek nem ismerik elég jól saját magukat és a környezetüket, a legkisebb ellenállás felé fognak haladni, amely defenzív és piackövető szerepre kárhoztatja őket.
- Egyik kezünkben legyen kard, a másikban pajzs! Egyszerre kell a meglévő bevételi forrásainkat védeni és egyben újakat keresni.
- A legtöbb iparágban már a válságot megelőzően is kapacitásfeleslegek voltak. Újabb beruházásokra minden valószínűség szerint egyelőre nem érdemes gondolni.
- A hasznot nem termelő tárgyi eszközöket érdemes lehet értékesíteni. pl. épületek, gépek.
- Itt az idő megszabadulni az alulteljesítő, esetleg veszteséges üzletágaktól. Nem szabad arra várni, hogy a korábbi időszakok árait megközelítő vételárat ajánl valaki! A gazdasági környezet egyhamar nem tér vissza a korábbi állapotába, miközben a vállalatot sérülékennyé teszi az ilyen teher továbbcipelése.
- Győződjünk meg, hogy a csaptunk a szükséges feladatokra koncentrál, nem pedig a kellemesekre!
- Ellenőrizzük, hogy a stratégiai terveink követik-e a piac változásait! Kérdőjelezzük meg eddigi stratégiánkat, keressünk új lehetőségeket, megközelítéseket! Kerüljük a „mindig is így csináltuk” szindrómát!
- Nevezzük meg a legfontosabb ügyfeleinket, értékesítési csatornáinkat és kezeljük ezeket kiemelten! Az új ügyfelek megszerzése nem vonhat el erőforrásokat ezektől a kulcs partnerektől.
- Vizsgáljuk felül a jelentési rendszert! Törekedjünk kevesebb, de naprakész és valóban hasznos információ előállítására.
- Készítsünk több üzleti forgatókönyvet! Ilyen gyorsan változó környezetben a tervezésre fordított idő nem luxus – létszükség!
4. Marketing
Egy szilárd pénzügyi alapokkal bíró vállalat jó esélyekkel indul a túlélési játszmában, de létfontosságú a belső folyamatok, termékek, szolgáltatások felülvizsgálata, szükség esetén a profiltisztítás.
A legjobb vállalatok nemcsak túlélik a válságot, de készen állnak a kilövésre, amikor a világgazdaság majd ismét felfelé indul!
- Marketing kiadásainkat összpontosítsuk a rövidtávú addicionális bevételek generálására a hosszú távú márkaépítés helyett.
- Az értékesítési csapat átszervezése, hatékonyabbá tétele – amennyiben volt rejtett tartalék – újabb rövidtávú bevételeket generálhat.
- Megbízható partnerekkel érdemes lehet kedvezményes kereskedelmi finanszírozást engedélyezni és cserébe magasabb árakat kérni.
- Válságos időkben sokszor olcsóbb helyettesítők után néznek az ügyfeleink. Menjünk ennek elébe és ajánljuk bizonyos termékeinket olcsóbb kiadásban.
- Előfordulhat olyan ügyfélkőr, amely nem szorul rá a bevált termékek leváltására, ezeket a termékeket is érdemes a portfolióban megnevezni és külön kezelni.
- Újfajta árazási technikák alkalmazása, mint például az eredményalapú árazás felkeltheti az ügyfelek érdeklődését.
- A szolgáltatási csomagok egyes elemeinek önálló értékesítése is része lehet egy átmeneti értékesítési stratégiának.
5. Beruházások… a jövőbe
Egy válság mind kihívásokat, mind lehetőségeket tartogat a vállalkozások számára. Az ilyenkor lezajló piaci strukturális változások sokszor már régóta esedékesek voltak, csak a kezdő lökésre kellett várni. Ez igaz a kikényszerített belső változásokra is. A korábbi válságok győztesei mind készek voltak proaktívan és határozottan cselekedni, és felhasználni a válságot a versenytársaikkal szemben.
- Amennyiben a vállalat lehetőségei ezt megengedik, most kell befektetni a jövőbe! Megnövelt termelési hatékonyság, magasabb minőség, új termék vagy szolgáltatás kifejlesztése, elkészítése ma olcsóbban megvalósítható, mint a válság előtt. Az ilyen újításokkal azonnal meglehet jelenni a piacon, mihelyst a gazdaság ismét növekedésnek indul.
- Mindenre nem lesz lehetőségünk, így sorrendet kell felállítani a projektjeink között. A hosszútávon is legígéretesebbekre kell koncentrálni.
- Válságok idején érdemes beszerezni a legjobb humán erőforrásokat! Míg a konkurencia kirúgja az embereit, a munkanélküliség növekszik, mi koncentráljunk arra, hogy megszerezzük cégünk számára a lehető legjobb koponyákat!
- A legjobb üzleteket válságok idején lehet kötni! Nézzünk szét a versenytársak háza táján, előfordulhat, hogy kiváló alkalom nyílik egy-egy cégfelvásárlásra, esetleg együttműködésre, összeolvadásra!
- Bátran gondoljuk át a cég működését, üzleti modelljét. A megváltozott környezetben megváltoznak a játékszabályok is. Érdemes átgondolni, hogy vajon lehetséges-e a horizontális, esetleg vertikális expanzió, vannak-e új, eddig számunkra ismeretlen piacok, stb.
A fent felsorolt területek figyelemmel kísérése meghaladja egy vezető lehetőségeit. Állítsunk fel válságkezelő csapatot, amely folyamatosan figyelemmel kíséri a változásokat, kockázatokat és a lehetőségeket. A bajban összekovácsolódó, együttműködni képes, a cég jövője iránt elkötelezett csapat minden időben nagy haszna bármely cégnek, legyen az válság vagy konjunktúra!
Hogyan tudunk Önnek segíteni?
A DLM Consulting kollégái több mint tíz éves tapasztalattal rendelkeznek az autókereskedelemben és annak kapcsolódó iparágaiban. Célunk, hogy ezt a tapasztalatot ügyfeleink szolgálatába állítsuk. Segítünk, hogy Ügyfeleink felismerhessék vállalkozásuk erős és gyenge pontjait. Segítünk megérteni a piaci környezet, támogatást adunk az új kihívásokra való felkészülésben. Segítünk, hogy Ön ne csak túlélje a válságot, de a legjobb helyzetben legyen a válság utáni felfutás kiaknázásában.